A reneszánsz francia eredetű szó (’renaissance’), mely újjászületést jelent, az ókori antikvitás újjászületését. (Történeti kortól függ, hogy az ókori görög vagy a római kultúrát és művészetet tekintik antikvitásnak. Ez esetben mindkettőt.) A művészet, a gondolkodás és a vallás (reformáció) e nagy megújulása a XIV. században kezdődött, és egészen a XVI. század végéig tartott. Az első egységes korstílusnak nevezzük, hiszen nem csak művészeti-, hanem társadalmi- és politikai irányzatról van szó. Minden idők legteljesebb, legnagyobb, legtermékenyebb és legnagyobb hatású művészeti korszaka, korstílusa Firenzéből indult (’rinascimento’). Az ok, amiért Itáliában alakult ki a reneszánsz művészet és a humanista szemlélet, az, hogy Európa leggazdagabb országa volt, független és virágzó városokkal, és nem utolsó sorban erős művészeti hagyományok központja.

Arról kevesen tudnak, hogy több reneszánsz létezik: művészeti reneszánsz, történeti reneszánsz (XV.-XVI. század) és a humanizmus (szellemi vetület). Általában, ha a reneszánszról beszélnek az emberek, akkor a művészeti reneszánszra gondolnak. Ez foglalja magába a művészeti ágak alkotásait. (Ez a dolgozat is ezt a reneszánszot mutatja be a továbbiakban.) Történeti reneszánsz Magyarországon nem alakult ki, leginkább a nyugati országokban volt. Ennek megértéséül Heller Ágnes definícióját hívom segítségül:

„Egy olyan társadalmi- és gazdasági alapon végbemenő változás-sorozat, ami érinti a vallást, a művészeteket; ott, ahol ezek a változások időben nem egyszerre, illetve nem az egész társadalmat áthatva jelennek meg, nem beszélünk történeti reneszánszról.”

Már korábban említettem a humanizmus fogalmát, most azonban tisztáznám is: emberközpontúságot jelent.

„Egy ember minden művészeti területen alkosson nagyot!”

Az ember válik ismét minden dolgok mértékévé – ahogy az ókorban is –, a figyelem visszaterelődik az földi életre, felfedezik újra a test és a természet szépségeit. Teret követel magának az egyéniség, a szerelem és az életerő. Előtérbe kerül az életöröm, életkedv (a „Carpe Diem” , vagyis „Élj a mának!” felfogás) és az emberi tisztelet. A hírnév egyenlővé válik a halhatatlansággal.

A reneszánsz legnagyobb jellemzője a humanista ember, aki egyszerre volt sokoldalúan művelt, tudós, polihisztor, erkölcsileg kifinomult és a szépséget, a tudást, a kultúráltságot, az élet szeretetét és dicséretét vallotta. Így nem meglepő, hogy a legnagyobb művészek egyszerre voltak festők és szobrászok; építészek és festők; szobrászok, tudósok és költők, s olykor mindez egy személyben.

Ezért nem meglepő, hogy e kor kedvez a tudományoknak. Szinte gyermeki kíváncsiság hajtja a reneszánsz bölcseit, hogy újból feltérképezzék a világot (nagy utazók kora is ez: Marco Polo – 1265. Peking, Kolumbusz - 1492. Amerika, Vasco da Gamma). A reneszánsztól így elválaszthatatlan a humanista kultúra, ami jelentős műveltséget, antik jártasságot, filológiai ismereteket feltételez.

A reneszánsz embere hirdeti: az érzelmek szabadságát, az értékek megőrzését, az ember és természet kapcsolatát, a szabályosságot és harmóniát. A művelt reneszánsz ember három nyelven beszélt: latinul (ami a hatalom nyelve), görögül (leginkább ógörögül, ami a bölcsesség nyelve) és héberül (mivel az Ótestamentum ezen a nyelven íródott, és az eredeti nyelven olvasták).

Legnagyobb humanista írók és gondolkodók: Picodella Mirandola, Rotterdami Erasmus (1469-1536), Francois Rabelais (1494-1553) és Morus Tamás (1478-1535). A német származású Johannes Gutenberg (kb. 1397-1468) nyomán megindult a könyvnyomtatás, ami a reneszánsz kor hatalmas jelentőségű, napjainkig ható találmánya. 1450-es kezdés után, 1456-ra Mainzban készíti el az első nyomtatott könyvet: ez a latin nyelvű Biblia, a Vulgata. Az irodalom ettől kezdve nagy példányszámban a legszélesebb tömegek számára is hozzáférhető lesz. A könyvnyomtatás központja is hamar Itáliába tolódik át Németországból; a XV. század végén Velencében már mintegy 200 nyomda működik.